Magyar Péter Budapest legelitebb kerületében indulna, hatalmas küzdelem várható az országgyűlési választáson

A Tisza Párt vezetőjének egyik legfontosabb motivációja, hogy Orbán Viktor is a Hegyvidéken lakik.

Ilyen az igazi demokratikus megmérettetés: a pártelnök döntött arról, hogy ő a legalkalmasabb jelölt. De vajon lesz-e olyan bátor, hogy listán el se induljon?
Most, hogy Magyar Péter lényegében kifejtette, hogy aki egy vegyes választási rendszerben nem egyéni képviselőjelöltként, hanem „csak” országos listavezetőként indul, az
retteg a megmérettetéstől,
ne kukacoskodjunk: ne kérdezzünk rá, hogy ő maga miért nem melegített be vasárnap az újpesti időközin, és azt se tudakoljuk tőle, hogy ő lesz-e olyan bátor, hogy va banque-ot játsszon, csak egyéniben mérettetve meg magát, vagy esetleg pártjának listáját is ő vezetné, ami a végeredményt tekintve nagymértékben irrelevánssá tenné, hogy indul-e egyéniben vagy sem.
Ezt is ajánljuk a témában
A Tisza Párt vezetőjének egyik legfontosabb motivációja, hogy Orbán Viktor is a Hegyvidéken lakik.
Sőt, azt se emlegessük fel, hogy a listán indulás leszólásával gyakorlatilag a volt feleségét gyávázza le –
miközben állítása szerint egyszemélyben ő „építette fel” a volt minisztert, és ő végezte „munkájának a felét”, 2022-ban Varga Judit is „csak” listán indult.
Ne firtassuk tehát ezeket, hanem használjuk ki az alkalmat, és nézzünk körbe, hogy is van ez az egyéniben indulás másoknál. Olyan politikusoknál, akiknek társaságát a TISZA-vezér kifejezetten keresi, akiket tehát kétségkívül legitim vezetőknek tekint.
Ezt is ajánljuk a témában
„Ebből a lenéző alapállásból egyenesen következett a feleséglehallgatás, a zsarolás és más nők sorozatos megalázása is” – írta bejegyzésében az EP-képviselő.
Manfred Weber 2003-ban indult utoljára olyan választáson, ahol lehetett volna egyéni jelölt,
de nem volt: a CSU alsó-bajorországi listájának utolsó harmadában találjuk nevét, onnan jutott a tartományi gyűlésbe, ahonnan aztán dobbantott az Európai Parlamentbe. Vegyük úgy, hogy a tiszás EP-képviselő kételkedik frakcióvezetőjének tényleges népszerűségében?
Ursula von der Leyen 2003-ban szerzett utoljára egyéniben mandátumot
– 2009-ben, 2013-ban és 2017-ben szintén indult Hannoverben, de sorra alulmaradt a szocdem indulóval szemben. Mindegyik esetben listáról jutott végül be a Bundestagba. Bátor tehát, bátor, megmérette magát – és? Levonta a tanulságot abból, hogy az egyéni körzetében sorozatosan nem kértek belőle? Dehogy: egyik tárca éléről a másikra vándorolt, hogy aztán az Európai Bizottság elnöki pozíciójába pláne ne a választópolgárok juttassák.
Mégis ott hajbókol előtte a TISZA-vezér, a lehető legtermészetesebb módon
– most akkor van jelentősége az egyéni mandátumnak, vagy abszolúte nincsen?
Ausztriában nyílt listás szavazás van, így egyéniben nem lehet indulni, viszont a választók külön szavazhatnak az általuk preferált lista számukra legkedvesebb jelöltjére. A volt kancellár, Karl Nehammer, akivel novemberben együtt vacsorázott a TISZA-vezér,
a szeptemberi választáson 60 ezer ilyen szavazatot kapott, míg a Szabadságpárt listavezetője, Herbert Kickl 85 500-at.
Végül a hosszas huzavona után ki lett az új kancellár? A néppárti Christian Stocker, Bécsújhely korábbi alpolgármestere, akit a parlamenti választáson 678 fő jelölt meg kedvenceként. Gondolom, Magyar Péter kínosan kerüli még a látszatát is annak, hogy bármikor felvenné a kapcsolatot ezzel az emberek által ilyen szinten meg nem választott kormányfővel, aki ráadásul aktívan fúrta, hogy az országosan legnépszerűbb jelölt hatalomra kerülhessen.
Bár tény, hogy mindez mutat némi rokonságot a Tisztelet és Szabadság „Párton” belüli közvetlen demokráciával:
az Én és Én meg Én összetételű közgyűlés hosszas tanácskozás és belső viták után, titkos szavazással választotta alelnökké Tarr Zoltánt és Radnai Márkot;
utóbbi fejleményről úgy értesült a nagyközönség, hogy adott időpillanatban az önmaga által megválasztott pártelnök már alelnökének nevezte a Facebookon a rendezőt. De az se ismert, hogy Tarr Zoltánt ki és milyen arányban szavazta meg az EP-delegációjuk vezetőjének –
fel se merült vajon, hogy esélyt adjanak valamelyik nőnek, vagy netán alulmaradt az ellenjelölt?
2024 júliusában a Telex arról számolt be, hogy „várhatóan novemberben” rendkívüli tisztújító kongresszust tartanak, amelyen megválasztják a párt új vezető testületének tagjait, „figyelve arra, hogy a hölgyek egyenlő képviselettel rendelkezzenek minden poszton”.
Március vége van, mi újság ezzel?
Hiába akarta a pártelnök iszonyúan, hogy legyen egy női társelnöke, a láthatatlan közgyűlés végül leszavazta ezt a nemes ötletet? Vagy mi történt? De persze mit akadékoskodunk ezek miatt, ha nőnap alkalmából a pártelnök egy héten át fotóztatta magát, amint virágokat nyújt át a női rajongóinak –
hát kell ennél több?
Az átláthatósággal kelő s fekvő párt közzé nem tett alapszabálya értelmében „az országgyűlési, önkormányzati és EP-választásokra való jelölésekről választási bizottság dönt, amelyet az elnökség nevez ki, de elvileg attól függetlenül működik”. A jelöltekről a párttagság körében „demokratikus szavazás történik”, külön választási időszakkal – rendelkezik a dokumentum. Arról, hogy Budapest XII. kerületében Magyar Péter lenne a legmegfelelőbb tiszás jelölt (tehát például egyetlen alkalmas nő sincs a Hegyvidéken, aki szóba jöhet),
milyen eljárásrend szerint határozott a 27 tagú párt szigorúan független „választási bizottsága” és tagsága?
De elismerem, hogy bosszantóan indiszkrét kérdésekkel vergődöm itt, otrombán kíváncsi választópolgárként, úgyhogy amint a TISZA Párt e titokzatos szervének (nyilván női) elnöke megküldi a vonatkozó ülésük kivonatos jegyzőkönyvét, már meg is követem rosszhiszeműségemért a közvetlen demokrácia, a bátor megmérettetés és a transzparencia oly kérlelhetetlen harcosát, Manfred Weber jogállamiságbajnok kegyeltjét.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Jó, ha közelebbről nézünk a számokra, akkor már adódik néhány lábjegyzet. Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Csodás jelenet: borzong Orbánon a sok demokrata, megváltóként tekintve mindeközben arra, aki épp konkrétan fenyegeti a húsz éve Brüsszelből tudósító családanyát. Francesca Rivafinoli írása.
(Nyitókép forrása: MTI/MTVA/MTVA)